Jelentés itthonról...

....visszatérésem Svédországban, bár nem volt zökkenőmentes, -köszönhető ez többek között a rózsaszín légitársaság hajnal hatkor induló járatának, meg persze a megfázásomnak- de annál nagyobb örömmel üdvözöltem Bálintot! :) Több tapasztalatot is leszűrtem az úttal kapcsolatban, a legfontosabb az volt, hogy legközelebb inkább, kifizetem odafelé is a poggyászdíjat és gurulós bőrönddel jövök, mert 18kiló sporttáskányi + 8 kiló hátizsákos + 3 kiló vámmentes boltban vásárolt zacskós cuccot, a 20 percre lévő állomásról, megfázva hazacipelni, hegynek felfelé, k*rvára nem jó buli. Bár mondanom sem kell az út nem 20 perces volt így, hanem min 40, de megérte mert gazdagodtam rengeteg hasznos és kevésbé hasznos de számomra annál kedvesebb cuccal, izomlázzal ill. véraláfutásokkal a lábamon (mindig oda ütődött a táska). Tegnap ezek után sajna nem sok mindenre voltam képes, de legalább a napok óta stagnáló megfázásomnak kedvezett a pihenés. Szerencsére az elutazásommal itt nem állt meg az élet, közben megkaptam a nyelvtanfolyamom hivatalos értesítőjét, miszerint jövő hétfőn kezdek, szerveződik a munka satöbbi-satöbbi. Szóval most aktívan belevetem magam az itteni teendőkbe,közben meg megpróbálom megélni és tartalékolni, azt a sok boldogsághormont, amit az elmúlt egy hétben gyűjtögettem! :)

Ha menni kell...

...Sajna egy hete nem írtam, bár mentségemként szóljon, nem nagyon volt rá időm. Történetemet talán ott kellene kezdeni, hogy miután másfél hónap htbéskedés után, már apánk számára is totálisan elviselhetetlen voltam, hazaküldött regenerálódni. Bár először kapásból elutasítottam minden feldobott ötletét és érveit, miért is fontos, hogy MOST menjek haza -úgymint jövő héttől kezdődik a nyelvtanfolyamom, még nem hívtak be interjúra (hivatalos érvek) vagy jót fog tenni egy kis aklimatizáció jót tesz majd találkozni a szeretteiddel (enyhe verzió), nem veszed észre, hogy mindenbe belekötsz? Semmi nem jó neked, azonnal menj haza (nyomatékosított verzió)-ig - végül mégis beismertem, egyhuzamban, munkanélküliként bőven elég másfél hónap Svédországból. Otthon persze volt minden ami a csövön kifér. Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak akikkel sikerült találkoznom, azt a sok szeretet és törődést, amit felém sugároztatok! Innem kintről még fontosabb nekem a visszajelzés, hogy bár nem vagyunk a mindennapi életetek részei, mégis mikor arra a pár órára visszatérek/rünk az életetekben, mintha misem történt volna, kezdjük el a beszélgetést. Szívet, lelket melengető találkozások voltak ezek, és bár én nagyon sokat kaptam ezekből, remélem én is adhattam valamit. Jellemző volt egyébként minden találkozásnál, az érzések kettőssége , remélem ez nem nagyon volt észrevehető. Mert még egyfelől írtózatosan jó volt mindenkivel találkozni, közben a szívem szakadt meg, mert tudtam vége annak a pár órának és újra el kell  szakadni, újra menni kell tovább, és ez így ment egész héten. És persze akikkel nem sikerült a tali, azoktól pedig szeretnék bocsánatot kérni. Sajnos be kellett látnom, hogy egy nap még mindíg csak 24 órából áll, egy hét pedig hét napból, és sajna még a MÁV-nak sem sikerült beújítani egy szuperszónikus ottlegyekegyszempillantásalattaholgondolom gépet. Pedig az nagyon jó lenne. Szóval mindenkitől bocsi, kinek ezért-kinek azért , de mindenkinek köszönöm, mert rengeteget adtatok, többet mint gondolnátok és ezért nagyon hálás vagyok!