2011. október 2., vasárnap

Stockholm...

....avagy elérkezett az idő, hogy Stockholmba menjek állásinterjúra. Reggel 6:07-kor már indult a vonatom először Göteborgba, majd 20 perc várakozás után elindultam Stockholm felé. 11 körül már  meg is érkeztem. Hát a stockholmi pályaudvar elég nagy és bonyolult, ha nem tudtam volna angolul, akkor, hát bizti, hogy lekésem az egykor kezdődő mítinget. De kisebb - nagyobb hányattatások után, már megérkeztem, az interjú helyszínére, a "szíves patika" főhadiszállására. Hát azért lepergett előttem az életem. A hely nagyon szép volt. Odamentem a pulthoz és szóltam a recepciósnak, hogy ki is vagyok, és hogy kit keresek. Leültettek, majd pár perc várakozás után megjelent a HR-es néni, akivel eddig email kapcsolatban voltam, most testet öltött. Nagyon aranyos volt, bementünk egy irodába és elkezdődött az interjú. Hát nem éppen úgy, ahogy én vártam, mert kb az első öt percben közölte, hogy végülis nekik, most nincsen aktuális állásuk, nem ígérhet semmit, de szívesen beszélget velem. Köszi. Miután a szavai okozta döbbenet után magamhoz tértem -erre a napra vártam egy hónapja, és mindenre gondoltam, csak éppen arra nem hogy ezt mondja már az elején- végülis nagyon kellemesen elbeszélgettünk, egy órán keresztül. A következő kérdések hangzottak el:Meséljek magamról.. Miért lettem gyógyszerész? Miért Svédország? Mik a jó ill. rossz tulajdonságaim? Tudok valamit a cégről? Mit? Mi a legfontosabb a munkámban? Mit csinálok, ha nem egy a véleményem a főnökömmel? és ehhez hasonlatos  nyalánkságok-tipikus skandináv interjú- ill a végén: Mik a kérdéseim? bár miután közölte, hogy éppen nincs aktuális állás hát kérdéseim nem nagyon voltak. Bár az nagyon hízelgő volt, hogy az interjú után azt mondta, ha rajta múlna egyből alkalmazna. :)  (-megj ha valaki éppen hasonló cipőben van mint én:  a saco  honlapját meleg szívvel  ajánlom.Mellesleg készülj fel, ha nem orvos vagy, nem fizetik az utad, nem hívnak meg ebédre stb.) Majd miután vége lett, megkérdezte, most mit fogok csinálni. Én azt mondtam, hogy van még pár órám a vonat indulásáig, ezért megnézem Stockholmot. Adott tippet, hogy nézzem meg az óvárost. Ezt tettem íme pár kép:







 Hát ja kb én is úgy éreztem magam mint ez a bábú. ( a macskás képet Orsinak küldöm :) ) Mellesleg Stockholm nagyon szép, bár nem szívesen élnék ott. Nekem egy kicsit nagy és zsúfolt. Tele mindenféle nációval. Még mindig Göteborg a dobogós :) Szóval most várakozó állásba léptem, bár nem sokáig, mert elvileg itt október elején indul egy nyelvtanfolyam. Holnap megyek is és lecsekkolom a helyet. Végszónak nagymamám egy mondását idézném: " Nem kő betojni -mondta a papagáj és berepült a ventillátorba" :)

3 megjegyzés:

  1. Erre már akkor akartam írni, hogy köszi, amikor olvastam pár hete, de vmiért nem sikerült, szóval:
    köszi!:))

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen én ugyanígy vagyok a névnapoddal persze pénteken nem jutott eszembe, csak hétfőn -szokás szerint- majd mióta hazajöttem minden nap és már utálom magam, mert sosem jutok el addig, hogy eljuttassam a gondolatom feléd! BOLDOG NÉVNAPOT ORSI!

    VálaszTörlés